Újabb iszlám köztársasága lett a világnak
Gambiát iszlám köztársasággá nyilvánította pénteken Yahya Jammeh államfő, aki döntését azzal indokolta, hogy így kíván távolságot tartani a nyugat-afrikai állam gyarmati múltjától.

Bemutatták az iráni televízióban azt a két német újságírót, akik októberben vettek őrizetbe az iszlám köztársaságban, amikor interjút készítettek a megkövezés által halálra ítélt iráni nő fiával.